- bár az egész Kárpát-medencében előfordulnak, s főleg zenei szempontból egységesebb képet mutatnak, mint a korábban tárgyalt tánctipusok, itt is többféle altipus létezik. Divatjuk nem csak a magyarságra, hanem a magyarral együttélő népekre is érvényes volt. A verbunkokkal párhúzamosan alakultak ki, az új nemzeti ideál szempontjai érvényesültek bennük, és a reformkorban váltak uralkodóvá a magyar táncéletben, amikor az arisztokrácia is ismét a nemzeti kultúra felé fordult, s a jobbágyfelszabadítás hatására a parasztság jelentősége is megnőtt.

- főbb formái:

- erdélyi csárdások: Erdélyben a régi stílusú párostáncok fejlődése és divatja nem tört meg, mint Magyarország egyes tájegységeiben a török hódoltság miatt, így az új stílusú zenék divatba jöttek ugyan itt is, de a régi táncokat nem kiszorították, hanem gazdagították az újak. Ez történhetett úgy, mint Gyimesben, Maros- és Udvarhelyszéken, vagy a Mezőségen, hogy a táncrend tempó szerinti sorrendben tartalmazza a régi és új stílusú táncokat is, melyeknek motívumai gyakran teljesen összekeverednek, vagy úgy, mint Csíkban, a Maros-Küküllők vidékén, Kalotaszegen és a Szilágyságban, hogy a két stílus elemei teljesen összekeveredtek, és csárdás néven táncolják a rengeteg régies elemet tartalmazó táncot, újként.

- „verbunkos” csárdások: azon a területen váltak általánossá, ahol a régi stílusú táncokat leginkább gyengítette a török hódoltság, valamint a későbbi nagy népességáttelepítések, s ahol így az újabb táncdivatok a legkevésbé ütköztek ellenállásba. A nemzeti romantika korában kialakult fenthangsúlyos csárdások, melyekben a lassú és a friss rész főleg tempóban különbözik, motívumaiban nem nagyon, a középső dialektusterületre jellemzőek, a Zempléntől a Bánságig, ahol robbanásszerüen gyors fejlődést mutattak, s a nemzeti táncot jelentik ma is a világ számára. A verbunkkal közös úton és korban születtek, gyakran a lassú csárdás és a verbunk párhúzamosan él, motívumaik is megegyeznek.

- „ugrós” csárdások: a Dunántúl és Dunamente jellegzetes csárdásai. A nagyon gazdag és erős ugróstánckultúra mellett a csárdások csak kisebb szerepet kaptak a táncéletben, s nagyon magas fejlettségi fokot nem értek el. A lassú csárdások a vonulós-forgós táncok egyes elemit őrzik, a friss motívumai pedig egészen mások, jellemző az erős lenthangsúly, fő motívumaik a lippentő, párosforgás és a bukó. Fontos mozzanat az elengedés, a csalogatás, mely látványában a páros ugrósokat idézi.

- körcsárdások: nem alkotnak önálló altipust, a frisscsárdások keretében fordulnak elő Kárpát-medence-szerte. Két-három, vagy akár több pár alkot egy kört, kéz-, váll-, derék-, vagy keresztfogással, forgó-figurázó körtáncot járva egy rövid időre, aztán újra párokra szakadnak szét. (Nyárádselyén kivételesen a frisscsárdás páros változatban nem él, csak körben járják.)