- énekszóra járják, hangszeres kísérete nincs.

- hagyományosan csak nagylányok járják, s a még gyermektelen menyecskék.

- a Dunántúlon és a Duna mentén még régiesebb, a napirányt követő, mindig csak egy irányba haladó, a Felvidéken már inkább körcsárdás-szerű, mindkét irányba haladó, dallamai is inkább új stílusuak. Erdélyben (Magyarlapád) mindkét jelleg érvényesül.

- az egykori tavaszvarázsló rítusok maradványai, többnyire a böjti időben járták, a szabadban, kút, híd vagy templom mellett (rituális jelleg). Újabban a táncmulatságok szüneteiben is járják.

- általában egy lassú lépő és egy gyorsabb futó részből állanak, de a Dél-Dunántúlon több (akár négy) részes karikázók is előfordulnak. Mindenik részhez számos ének tartozik, amiket az előénekes kezd, a többiek ebbe kapcsolódnak bele. Jellemző, hogy a kör zárt, szoros.

- fő mozgásformák: lassú lépegetés, kis táguló-szűkülő („lélegző”) mozgással, aszimmetrikus, vagy szimmetrikus ingamozgás, esetenként minkettő is előfordulhat, ezt akár díszíthetik is kopogással, aprózással, és végül a kör gyors forgása, a rida, sifitelés vagy futó.

- jellemző fogásmódok: kéz a kézben (esetleg kendőfogás), lazán leengedett, vagy fejmagasságban, hajlított könyökkel tartott kezekkel, vállfogás, derékfogás, leggyakoribb a keresztezett kézfogás, amely egymás háta mögött, vagy akár egymás előtt keresztbe fogódzást jelent, a táncosok nem a szomszéd, hanem a szomszéd szomszédjának kezét fogják.