Jellemzői:

  • ugróstáncok sokféle formában és funkcióban

  • gazdag leánykörtánc-anyag

  • nagyon egyszerű lassú csárdás, ettől lényegesen különböző lenthangsúlyos, lippentős, bukós, figurás friss csárdás

  • táncalkalmak helyszínei általában: kocsmák

  • jellegzetes hangszerek, zenekari felállások: furulya, duda, tamburazenekarok (a déli régióban), fúvós zenekarok, vonósbandák, helyenként cimbalommal

  • zenei jellegzetesség a régi stílusú dudanóták friss csárdásként való alkalmazása, a duda-hangzás utánzása vonósbandák által

 

1. Mátyusföld, Zobor-vidék

  • a Kisalföld legészakibb öbleinek és a Zobor előhegyeinek vidéke

  • a szegényes tánckultúra a csallóközivel mutat nagyfokú hasonlóságot (a körverbunk azonban erre a vidékre egyáltalán nem jellemző), a zenei és dalkultúra ezzel szemben rendkívül gazdag, sok az énekes, gyakran dramatikus elemeket is tartalmazó népszokás, különösen a lakodalmi szokásanyag

 

2. Csallóköz, Szigetköz

  • a magyar- osztrák-szlovák hármas határ közelében, a Duna két partán terül el, ősi magyar szállásterület

  • jellemző táncok: egyszerű, kötetlen szerkezetű verbunkok, egyes falvakban kétrészes körverbunk (a lassú részben vállfogással, a gyors rész kötetlen, ugrástánc-szerű: pl. Halászi verbunk), seprűs és üveges ugrósok, menyasszonyfektető, szegényes csárdásanyag, németesek

 

3. Rábaköz

  • a Kisalföld déli része, a Rába és a Duna köze

  • jellemző táncok: körverbunkok (egyrészes: pl. a szili, szanyi, kónyi verbunk, ill. kétrészes: pl. a kapuvári, vitnyédi verbunk), gazdag és fejlett motivikájú ugrósok (mars, dús), eszközös ugrósok (üveges, seprűs, a dúshoz kapcsolódnak zeneileg és motivikailag is), a karikázó funkcióját betöltő köcsögös lányjáték, egyszerű lassú, de viszonylag gazdag motivikájú friss csárdás (bukó nincs benne, de kar alatti kiforgatás és körcsárdás is van), németesek

 

4. Nyugat- és Közép-Dunántúl

  • Őrség, Hetés, Göcsej, Bakony és a Balaton-felvidék táncainak dialektusterülete

  • jellemző táncok: eszközös pásztortáncok (botforgatás, olykor két bottal is), verbunk csak szórványosan és szegényesen, csárdás (nagyon szegényes motivikával), sokféle játékos, ill. rituális lakodalmi tánc (nemi közösülést utánzó: rókatánc, nyúltánc, mozsaras tánc, valamint a menyasszonyfektető), németesek

 

5. Dél-Dunántúl

  • a Balatontól a Dráváig terjedő dialektusterület

  • jellemző táncok: rendkívül sokféle formájú és funkciójú ugróstáncok (szóló, páros, férfi-, női vagy vegyes csoportos, eszközös, vagy anélküli: pl. Berzence), két-, vagy háromrészes karikázók (lépő, hejszalépés, rida: pl. Karád, Törökkoppány), közepesen gazdag motivikájú csárdás (pl. Szenna), lakodalmi táncok

  • a legrégiesebb magyar tánczene és a legrégiesebb, negyedes alaplüktetésű mozdulatimprovizáló ugróstáncok nagy gazdagságban fordulnak itt elő, a verbunk ellenben teljesen ismeretlen, ezzel a névvel a somogyiak az ugrósokat, valamint esetenként a lassú csárdást jelölik

 

6. Kelet-Dunántúl, Dunamente

  • a Tolnai és Baranyai Sárköz mellett a Drávaszög, a szlavóniai magyarok-lakta területek, a Duna bal parti sávja Dunaföldvártól délre egészen a Bácskát is ideértve, és a Fejér megyei Mezőföld alkotja ezt a dialektusterületet

  • tánckincse sokban hasonló, fejlettebb, de nem annyira arhaikus jellegű, mint a Dél-Dunántúlon

  • jellemző táncok: szórványosan előforduló kötetlen szerkezetű szólisztikus, vagy csoportos verbunk (selyem-csárdás: pl. Decs, Madocsa), többnyire fenthangsúlyos lassú és lenthangsúlyos, gazdagon díszített figurás bukóscsárdás (néhány faluban van kivételesen másféle változat is), sokféle formájú és funkciójú, nyolcados alaplüktetésű, motívumiprovizációs ugróstáncok (szóló, páros és férfi-, női vagy vegyes csoportos, akár füzér-, körtánc-, sőt egyedülálló módon csillag-változat is: pl. Sárpilis), marsok, két, három vagy akár négy részes karikázók (lépő, hejszalépés, csárdáslépés, rida). A szlavóniai változatban a táncosok nem érintik egymást, egymás kendőjét fogják csupán), lakodalmi táncok (borjútánc).

 

7. Kalocsa vidéke

  • a Kalocsa-környéki tanyavilág sajátos, a tolnai-sárközihez nagyon hasonló jellegű dialektusterület, ahol azonban a világháboruk között az új stílusú tánczene egyeduralkodóvá vált, s a népi kultúra virágzása szokatlanul későig, szinte napjainkig fennmaradt

  • jellemző táncok: mars (új stílusú magyaros indulózenére, nem csak menettánc-funkcióban, nagyon dinamikus előadásmódban, egyénileg, párban, csoportosan), karikázó („fércölés”: a sárközihez hasonló, de nem annyira arhaikus, leginkább csárdásdallamokkal kísérik), szerény lassú és bukó nélküli, főleg páros forgásból és zárt fogásmóddal, aprózó-kopogó figurázásból álló friss csárdás (körcsárdás is: „négyesölés”)

 

8. Kiskunság, Solt és Tápió vidéke

  • csak szórványos adatok alapján körvonalazható, a Kalocsa-környékihez hasonló, de attól északabbra, főleg a Sári, Ecser és Maglód-környéki szlovákok (kisebb mértékben magyarok) által megőrzött táncok dialektusterülete

  • jellemző táncok: mars (nemcsak menettánc-funkcióban, szóló és páros változatban is), tusoló (földre tett üveg körüli ugrós körtánc, csak női változatban is előfordul), verbunk és csárdás-pár (a szlovákoknál gazdagabb, a magyaroknál szegényesebb), lakodalmi táncok (törökös tánc, olájleány tánca), halas kunverbunk (körverbunk, kétségtelenül táncmester által alkotott, nem népi eredetű tánc)

 

9. Nyugati palócvidék

  • a Galga-vidéki, és az északkelet-dunántúli palócok táncainak dialektusterülete

  • jellemző táncok: falujárással, játékokkal vegyesen előadott két részes karikázók (lépő, forgó), egyszerű eszközös ugrósok (pl. a váskatánc), menyasszonyfektető gyertyástánc (füzértánc), kötetlen, egyszerű verbunkok, a Galga-vidéken gazdagabb, észak és északnyugat felé haladva egyre szegényesebb csárdás- és lakodalmi mars-anyag

  • a magyarság és szlovákság táncai lényegesen nem különböznek egymástól